2017. május 15., hétfő

E. K. Johnston: Ahsoka

Fülszöveg: Ahsoka azt hitte, hogy az ő háborújának már vége. De az igazi harc csak most kezdődik… 
Ahsoka Tano, Anakin Skywalker hűséges tanítványa valaha egész életét a Jedi Rend szolgálatának akarta szentelni. Egy megrázó árulás után azonban elfordult a Rendtől, hogy a saját útját járja. Úgy hitte, számíthat Anakinra és a többi Jedire, ha szüksége lesz rájuk. 
Ám a császár hatalomra jutásakor a Jediket könyörtelenül lemészárolják. A gyász és a bűntudat terhével küzdő Ahsoka teljesen magára marad. Egy távoli mezőgazdasági világon, a Raadán keres menedéket, de nem szökhet el a múltja elől. 
Amikor birodalmi csapatok szállják meg a Raadát, el kell döntenie, hogy részt vesz-e a harcokban, még ha ezzel el is árulja magáról, hogy Jedi. A döntései nagy hatással lesznek a körülötte élőkre és talán elvezetik őt valamihez, ami új reményt adhat az egész galaxisnak…




Értékelésem: Mint tudjuk a Köztársaságnak vége és helyére lépett a Birodalom. A 66-os parancs miatt szinte az összes Jedit megölték. Ahsoka, a volt padavan pedig bujkálni kényszerül. A történet elején a lány Thabeskán tartózkodik, ám amikor a bolygóra érkeznek a birodalmiak ismét tovább kell állnia, így otthagyva  korábbi lakhelyét és ott az ott megismert embereket. A következő úti célja Raada, egy mezőgazdasági hold.
Ahsoka itt próbál beilleszkedni a helyi életbe, és ez a rész nekem nagyon tetszett, nyugodt volt a hangulata. Szerettem a leírásokat Ahsoka érzéseiről, hogy miként élte meg a Jedi Rend bukását. Sokat gondol egykori mesterére Anakinra is.
A könyvben nem volt túlzásba véve a tájleírás, és nekem ez is egy ok, amiért nagyon tetszett a mű. A fejemben nagyon jól nézett ki a környezet, amit elképzeltem. Ebben a könyvben van leírva, hogy hogyan jutott hozzá Ahsoka a Rebels animációs sorozatból ismert fehér fénykardjaihoz. Ez a rész szerintem nagyon jó volt, ugyanis én már gondolkodtam rajta, hogy hogyan szerezhetett új fénykardokat. Itt ez is kiderült. Egyébként a történet közepe táján előkerül egy ismerős szereplő, örültem a felbukkanásának.
Az egész történet nagyon pörgős, letehetetlen olvasmány, mégis van egy kellemes, nyugodt hangulata, amit én imádtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése